Mit tehetnénk, ha egy történelmi blog éppen Sztálin halálának évfordulója idején indul, amihez rögtön megadja az első témát ennek a különleges történelmi figurának az emlékezete. A Gazda, vagy ahogyan ő szerette ha hívják: a generalisszimusz 1953 március ötödék szenderült jobblétre (vélhetően agyvérzésben). Sokan sokféleképpen ítélik meg a grúz származású kommunista diktátort, mely vélemény-skála a "tömeggyilkos hóhér" szerepkörtől egészen a "népét megmentő és Hitlert legyőző hős" (és népvezér) eszményképéig terjed. Haláláról és az azt követő politikai káoszról néhány éve készült egy különleges film, Armando Iannucci rendezésében, "The Death of Stalin" címmel. A szarkasztikus, fekete-humorral teli vígjáték 2018 áprilisában került nálunk bemutatásra, de az egész világon mindenhol nagy visszhangot vert. (Társblogunk elemzése bemutatja a filmet.) Ám Sztálin halála mellett természetesen egész élete is érdekes.

A kép forrása: stalinsmoustache.org

Sztálin (eredeti nevén Ioszeb Dzsugasvili) "pályája" Grúziából indult, furcsa módon egyházi iskolából, mely nem hagyott túl mély nyomot benne, hiszen már 17 évesen a kommunisták közt találjuk. Leninnel csak 10 évvel később, 27 évesen, 1905 decemberében találkozott, az első össz-oroszországi bolsevik konferencián. Vélhetően kedvező benyomást tehettek egymásra, mert újabb 7 évvel később, 1912-ben Sztálin már a bolsevik párt központi bizottságának a tagja lehetett (a párt élvonalába és felső vezetésébe kerülve). A bolsevikok nagy, 1917-es hatalomátvétele előtt a párt egyik fő szervezője volt, majd az első világháború alatt évekig cári munkatáborok lakója lett. Később, 1917-ben Lenin újra megbízta Sztálint a Pravda szerkesztésével (korábban is a pártlap írói közé tartozott), így 1918-ra egyértelműen Lenin bizalmi embereinek sorába verekedte fel magát.

Következett az 1918 és 1921 közti polgárháború, a cárhoz hű fehérek és a kommunista vörösök között. Ebben a három esztendőben Lenin két emberre hallgatott: a vörös hadsereget vezető Trockijra (valódi neve: Bronstein) és népegészségügyi népbiztosára, Sztálinra. Az apró termetű grúz kommunista a polgárháborús években egyébként a harcok vezetéséből is kivette a részét, a Volga-parti Caricin védelmét például ügyesen megszervezte. Később, 1925-ben a település Sztálin iránti tiszteletből fel is vette a Sztálingrád nevet. A polgárháború - melyben még a teljes cári családot is kivégezték - végül 1921/22 -re a kommunisták győzelmével zárult, Sztálin pedig, hogy bebiztosítsa második helyét Lenin oldalán elkezdte kiszorítani riválisait: Kamenyevet, Zinovjevet, Buharint és elérte, hogy 1922 áprilisára ő legyen a párt főtitkára. (Ez az akkor még adminisztratív jellegű munkakör lett később - épp Sztálinnak köszönhetően - 68 éven keresztül [1990-ig] a legmagasabb elérhető hatalmi státusz a kommunista országokban.)

Mester és tanítványa 1922-ben (forrás: sahistory.org.za)

Lenin egészsége az 1918 nyarán ellene elkövetett merénylet-kísérletet követően roppant meg. Több agyvérzésen is átesett, majd 1923 végére teljesen ágyhoz kötötté vált. Sztálin ekkor elérte, hogy ő lehessen a Lenin állapotát ellenőrző bizottság feje és maga dönthessen arról, hogy ki járulhat Lenin színe elé. Ezzel megakadályozta, hogy a haldokló Lenin mást nevezzen ki utódául (például Trockijt, vagy más kommunista vezetőt). Végül Vlagyimir Iljics 1924 január 21-én távozott az örök vadászmezőkre, Sztálin pedig a Központi Bizottság támogatásával elfoglalhatta helyét. (Lenin politikai végakarata, mely a legkevésbé sem tartalmazta Sztálin hatalomra kerülését 1956-ig nem került nyilvánosságra.) A fő rivális Trockij menekülhetett (egészen Mexikóig), de Sztálin haragja itt is utolérte, amikor utánaküldött emberei végeztek az egykori katonai népbiztossal. (Trockijt 1940 augusztus 21-én ölte meg egy NKVD ügynök Mexikóvárosban.) Ugyanígy jártak az egyéb vezetők is: Sztálin a 30-as években mindenkit kivégeztetett Lenin egykori környezetéből, hogy egyetlen riválisa se maradjon. A tisztogatások még a tábornoki kart is elérték akkoriban.

Joszif Visszarionovics Sztálin közel 30 éven keresztül vezette a Szovjetuniót, Lenin halálától (1924) egészen 1953-ig, amikor ő is távozott az élők sorából. Ennek a három évtizednek a megítélése még napjainkban is vegyes, mert két ponton is viták övezik: az egyik a számháború arról, hogy pontosan hány embert öletett meg közvetlenül és hány ember köszönhette halálát neki indirekt módon. A másik vitatott kérdés Sztálin kapcsán, hogy mennyiben tekinthető pozitívumnak a tény, hogy a "nagy honvédő háborúban" a második világégés során legyőzte Hitler hadseregét illetve ez a bizonyos győzelem kevesebb orosz véráldozattal járt volna e, ha nem ő vezeti a háború alatt a Szovjetuniót. Nos, nem kívánunk beszállni az említett számháborúba, de azért kiemeljük (Leonyid Borodkin professzor számadatai alapján), hogy csak a GULAG táborokban kerek 1 millió embert öltek meg Sztálin vezetése alatt (GULAG = Glavnoje upralevnyije iszpravitelno-trudovih lagerej, azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága) és legalább ugyanennyit a politikai rendőrség (NKVD) működése nyomán. Újabb 6-7 millió áldozatot követelt a Holodomor (ukrán éhínség 1932-1933 között), melynek Sztálin egyértelműen a legfőbb felelősének tekinthető. Az eddigi 9 millió halálos áldozathoz számítandóak a második világháború azon orosz elesettjei, akik Sztálin hibás döntéseinek, emberanyagot tékozló utasításainak és a lakosságot feláldozó rendeleteinek következtében haltak meg. Ha a teljes szovjet emberveszteséget (1941 és 1945 közt) 27 millió főben állapítjuk meg, akkor ennek minimum egyharmada sorolható ebbe a kategóriába, azaz legkevesebb 9 millió ember. A végső szám tehát - akik Sztálin miatt haltak meg - legalább 18-20 millió körüli, amivel a generalisszimusz bizony a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosai közé sorolódik. (Igazából csak Mao Ce-tung előzi meg, aki 1945 és 1976 között 60-70 millió kínai halálért volt felelős.)

Sztálin a teheráni konferencián (kép forrása: wikimedia.org)

A nagy kommunista diktátor magánéletében sem mutatkozott túl könyörületesnek: első házasságából született fiát Jakovot gyakorlatilag hagyta meghalni, amikor az 1941 nyarán német fogságba került. A nácik kiderítették, hogy a kezükbe került 34 éves fiatalember Sztálin fia (bár a Jakov Dzsugasvili nevet használta) és felajánlottak a generalisszimusznak egy fogolycserét: Paulus tábornokot Jakovért. Sztálin azonban nem élt a lehetőséggel, azt üzente a németeknek: "nem adok egy marsallt egy hadnagyért". Sztálin fia végül 1943 áprilisában, a sachsenhauseni koncentrációs táborban halt meg, alig 36 évesen, amikor egy őr fejbe lőtte parancsmegtagadásért.

Sztálin második házasságából egy fia és egy lánya született (1921-ben és 1926-ban). Vaszilij katonatiszt lett és a légierő tábornoka, de iszákos, zűrös és züllött életet élt (1962-ben halt meg). Lánya, Szvetlána megszenvedte az apja zsarnokságát (aki folyton beleszólt életébe), így a generalisszimusz halála után rögtön levetette a Sztálin nevet és 1967-ben az USA -ba menekült (2011-ben halt meg, utolsó napjaiban is azt nyilatkozva: "gyűlölöm Oroszországot, nem orosz vagyok, hanem grúz").

Sztálin, Vaszilij és Szvetlana (Forrás: Getty Images/Fine Art Images/Heritage Images)

Sztálin kapcsán nagyon nehéz pozitívumokat találni, de ha nagyon akarunk, akkor a moszkvai csatában játszott szerepéért talán szólhatunk róla akár elismerően is. Kőkeményen összetartotta a Vörös Hadsereget, a nácik közeledésére sem hagyat el Moszkvát, sőt ott megtartatta a szokásos katonai parádét is (1941 november 7-én). A városhoz közeli harc minden mozzanatát figyelemmel kísérte, folyamatos kapcsolatban volt a vezérkari tisztekkel és egyetlen percre sem engedte, hogy a vereség gondolata, vagy a menekülés vágya eluralkodjon a katonák körében. Nem túlzás kijelenteni: a moszkvai csata szovjet győzelme nagyrészt Sztálin állhatatosságának volt köszönhető. Persze adja magát a kérdés: ellensúlyozhatja e mindez azokat a szörnyűséget, amit előtte is utána okozott országának és népének? A kérdést mindenki maga válaszolja meg.

Vörös tér, 1941 november 7. (forrás: Image ID: EK368R)

A fenti képen a moszkvai Vörös tér látható 1941 november 7-én, amikor a szokásos katonai parádét annak dacára is megtartatta Sztálin, hogy a német csapatok már 40-50 kilométerre állomásoztak a fővárostól. A menetelő és dísszemlén résztvevő csapatok egyből mentek is a frontra. Az esemény erősítette az összetartást és generalisszimusz elszántságát sugározta a katonákba.

Sztálin emlékezete egy kegyetlen korszak emlékezete is, mely "kitermelte" magából Joszif Dzsugasvilit, aki aztán maga is egy végtelenül embertelen rendszert hozott létre, milliók halálát okozva. Életének, szerepének és háborús döntéseinek ismerete mégis fontos, mert részint egy egész korszakot tár fel, részint arra a leckére tanít meg bennünket, hogy hasonló szörnyűségek soha többé ne fordulhassanak elő.