Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin május 9-én ismét megtartotta a II. világháborús orosz diadalra emlékező győzelem napi ünnepség-sorozatát és katonai felvonulását Moszkvában, ám ezúttal a világ fokozott érdeklődéssel szemlélte az eseményeket (és az orosz vezető beszédét). 

A kép forrása: en.kremlin.ru

A szokottnál magasabb-szintű nemzetközi figyelem hátterében természetesen a február 24-én megindított ukrajnai háború áll, mely sajátos aktualitást ad az orosz elnök mondatainak, melyekből sokan próbálták meg kitalálni, hogy mit tervez a háborúval kapcsolatban. A harcok orosz szempontból ugyanis nem állnak túl fényesen: Kijev ostromáról le kellett tegyenek, keleten és délen nagyon lassan halad az előretörésük (sőt most már sikeres ukrán ellentámadások is zajlanak) és a NATO tagállamok nagy hatékonysággal és hatalmas méretekben tudják támogatni a hazájukat elszántan védelmező ukránokat. Várható volt tehát a háborús helyzet nyilvános elismerése, melynek révén megkezdődhetett volna a tartalékosok behívása. Ez azonban elmaradt, Putyin továbbra is afféle tisztogatásnak, valamiféle belső lázadásnak tekinti az ukrajnai küzdelmet, nem pedig egy független és önálló ország (illetve nép) ellen vívott háborúnak. Az orosz elnök szemében az Ukrajna ellen indított agresszió egy szimpla "megelőző csapás" és mint ilyen, teljesen jogos lépés. Láthatóan nem törődik az ukrán polgári lakosság pusztulásával, szenvedéseivel, milliók menekültté válásával, a halottakkal, az emberei által elkövetett háborús bűnökkel és azzal a ténnyel, hogy csapatai épp egy szuverén államot tipornak el (melynek önállóságát minden ország elismeri).

Forrás: link

Ami az egész ünnepség-sorozat apropóját illeti: a győzelem napi ünnepség többekben vetette fel a hajdani Szovjetunió szerepét a második világháborúban, így például megszólalt Ungváry Krisztián is a témában, aki egyszerűen a "hazugság napjának" nevezte az orosz május kilencediki katonai parádéját. Írásának három eleme közül kettő keltette fel érdeklődésemet és váltotta ki tiltakozásomat. Az egyik, hogy a Szovjetunió németek felett aratott egyértelmű katonai győzelmét összemosta a háborús utáni szovjetizálás Kelet-európai jogtalanságával (és elnyomó jellegével), a másik pedig, hogy a szovjetek harcát a rájuk támadó németek ellen polgárháborúnak láttatja, melyben hasonló erők álltak a németek mellett mint azokkal szemben. Mindkét kijelentés hamis. (A harmadik: május 9-nek mint dátumnak, jogi értelemben nincs jelentősége, akár igaznak is vehető.)

A Szovjetunió 1941 június 22-től 1945 május 9-ig, két hónap híján 4 éven keresztül harcolt a Hitler vezette náci Németország hadseregével úgy, hogy az első 3 évben egészen a normandiai partraszállásig egyedül kellett feltartóztatnia, majd visszanyomnia a német csapatokat (Európában). Kapott ugyan amerikai fegyverzet-támogatást (kölcsönbérleti szállítmányok formájában), ám a háború terhei akkor is a szovjet és főleg orosz-ukrán népre nehezedtek, akik saját földjükön szenvedték meg a németek megszállását. Megküzdöttek azonban a nehézségekkel és győzni tudtak. Először a Barbarossa-hadművelet végén, 1941 decemberében Moszkva alatt harcoltak ki egy diadalt, majd 1943 elején Sztálingrádnál egy fél évig tartó csatát nyertek meg (bekerítve és megsemmisítve egy 300 ezres német haderőt), végül pedig 1943 nyarán Kurszknál a történelem legnagyobb tankcsatájában kerekedtek felül (bár itt sokak szerint döntetlen-közeli eredmény született). A német hadsereget mindenesetre 1944 végére egészen határoikig tolták vissza és megkezdték Kelet-Európa "megtisztítását" is. 1945 áprilisában már a német fővárosban, Berlinben harcoltak a szovjet csapatok, teljes győzelmet aratva. Hitler április 30-án lett öngyilkos a kancellária alatti bunkerében, amikor az orosz csapatok már csak két utcányira voltak rejtekhelyétől.

A szovjet katonai győzelmek elszántságuknak, fanatizmusuknak, olcsó és hatalmas tömegben gyártott harckocsijaiknak (T-34), hatalmasra növelt hadiiparuknak és természeti adottságaiknak köszönhetőek ("tél tábornok" plusz az óriási távolságok). Sztálin, Zsukov és a többi orosz tábornok szabályosan "ledarálták" a németeket és bár a Szovjetunió végül 27 millió embert vesztett a harcok alatt (9 millió katonát és 18 millió civilt), a Vörös Hadsereg megállíthatatlannak bizonyult. Katonai győzelmük teljesen egyértelmű, vitatni nincs értelme. Ugyanakkor a háború utáni elnyomó, erőszakos fellépésük az egész általuk megszállt Kelet-európai régióban ugyancsak tagadhatatlan. Megszállták a térséget, melynek országaiban saját egypárti, kommunista diktatúra-modelljüket exportálták (ebben Ungvárynak igaza van). Csakhogy ettől függetlenül tény marad, hogy katonailag igenis egyértelmű győzelmet arattak Németország felett a háborúban.

A kép forrása: link

A másik vitatható észrevétele Ungváry Krisztiánnak, a "polgárháborús elmélet", vagyis hogy szerinte a második világháború alatt egyfajta polgárháború zajlott a szovjeteknél, mert hogy szerinte a németek oldalára átállt szovjet állampolgárok és a hivatalos vörös hadsereg harcot vívtak egymással. Ez teljes tévedés, az említett két fél nem harcolt egymással. A németek harcoltak a szovjetekkel, miközben támogatták őket bizonyos átállt elemek. Ugyanígy nem lehet polgárháborúnak bélyegezni Franciaország kettészakadását 1940-ben, amikor a Pétain marsall vezette dél-francia vichy kormány németbarát, Hitlert kiszolgáló politikába kezdett. Amellett szinte minden országban voltak németekkel kollaboráló elemek, például holland nácik, mégsem tekintjük ezeket az államokat polgárháborús övezeteknek.

A Szovjetunió legyőzte Németországot 1941 és 1945 között, ennek érdeme nem vitatható. Ugyanakkor nem szabadította fel azokat az országokat, melyekből kiűzte a nácikat, hiszen az elnyomás új formáját erőltette rájuk, a kommunista diktatúrák képében. Vlagyimir Putyin jogtalan háborúja a független Ukrajna ellen egy igazságtalan agresszió, mely sokkal inkább hasonlít az általa annyit emlegetett és elítélt hitleri támadásra, mint indokolt önvédelemre. A győzelem napi parádé Moszkvában így ambivalens ünnep: egyszerre emlékezés egy nagy katonai győzelemre és értelmetlen demonstrálás egy igazságtalan háború mellett Ukrajnában.

Egyéb írásaink: II. Erzsébet és a Windsorok, Sztálin emlékezete,  A hidegháború gondolatisága, 1848 március 15. három érdekessége, Az ősmagyar törzsek,