Egy történelmi témájú blog is foglalkozhat napjaink eseményeivel, főleg akkor, ha ezek a bizonyos események történelmi jelentőségűek és a XX. illetve XXI. század egyik legjelentősebb fegyveres konfliktusát jelentik. Márpedig a február 24-én megkezdődött ukrán - orosz háborúra mindez igaz.

Ami ma Ukrajnában zajlik arra alig akadnak szavak. Az orosz katonák válogatás nélkül tüzelnek civilekre, öregekre, gyerekekre, lakóházakra, mindenre ami mozog. Ráadásul úgy, hogy akiket nap mint nap megölnek azok valójában saját testvérnépük tagjai. OIyanok, akikkel egykoron közös országban éltek, akik bizonyos szempontból rokonaik, akik ugyanazt a vallást gyakorolják, ugyanazt a nyelvet beszélik és ugyanazt a szenvedésekkel teli történelmi múltat élték végig. Milyen emberek lehetnek azok, akik erre képesek? Milyen parancs lehet az, ami előírja bérházak ágyúzását, közterek, iskolák bombázását? Milyen ok magyarázhat ilyen tetteket? Minden bizonnyal Putyin nem késlekedne a válasszal: Oroszország érdekeinek védelme. Nos, Oroszország érdekei aztán jól meglesznek védve, ha majd győznek az oroszok (mert sajnos túlerejük folytán előbb-utóbb győzni fognak) és egy teljesen szétlőtt, lebombázott, füstölgő, tönkretett országba vonulhatnak be az orosz "hősök". Egy olyan népet legyőzve, mely nemzedékekre gyűlöli majd meg őket és amely minden megszállásban töltött nap alatt, a lázadás, felkelés lehetőségét keresi majd. Putyin "igazsága" és torz világképe nagy árat követel majd.

Borodjanka (fotó: eurozpravy.cz Reuters TV)

Mindenki aki Ukrajnában józanul gondolkodik tudja ezt. Tudják, hogy túlerővel küzdenek, tudják, hogy nem győzhetnek, tudják, hogy a megszállók minden városukba bevonulnak majd és népüket rabszolga-sorba dönti majd egy magát mindenhatónak beállító diktátor. És mégis harcolnak utolsó csepp vérükig, eszükbe sem jut feladni. Kijevet körbezárták, ám az utolsó napokban nem elmenekülnek már onnan az emberek, hanem éppen ellenkezőleg a városba érkeznek, mégpedig fegyveres férfiak az ország több szegletéből, hogy védjék fővárosukat. A világ pedig végignézi az egészet mert az ukrán fiatalok, a menekülők, a városvédők felvesznek telefonjaikkal jeleneteket, melyeket egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni és hamisítványoknak tekinteni. 

Az ukrán nép harcol mind a 40 millió lakosával egy 140 milliós ellenféllel a világ szeme előtt, mint Dávid Góliát ellen. Ez még akkor is szimpátiát kelt a legkérgesebb lelkű emberben is, ha egyébként korábban nem különösebben szerette az ukránokat (és joggal orrolt rájuk amiért valóban nem bántak mintaszerűen a kárpátaljai magyarokkal). De most a szemünk előtt bizonyítják kitartásukat és megtörhetetlenségüket, noha az ellenfelük nem egyszerűen túlerőben van, de gazemberek módjára harcol. Mert arra nem lehet mást mondani, mint hogy gazemberség, ha szisztematikusan (nem elszigetelt esetekben) lő egy hadsereg lakóházakra, menekülőkre, öregekre, gyerekekre vagy épp a sajtó munkatársaira. Nem lehet másnak minősíteni csak gazemberségnek, amit például Borodjankában műveltek. A hősiesség ebben a mocskos és igazságtalan háborúban nem kétséges, hogy az ukránok oldalán jelenik meg és bizony tanulhat belőle az egész világ.

Mert nem ahhoz kell emberi nagyság, hogy az erősebbnek igazat adjunk, tetteikre felmentést keressünk, vagy támadásuk mögé okokat találjunk, hanem ahhoz, hogy egy reménytelen helyzetben is a harcot válasszuk és kitartsunk a végsőkig a bajban. Az ukrán nép megmérettetik ezekben a napokban és nem kizárt, hogy előbb-utóbb más népek, talán mi magunk is megmérettetünk. Vajon mi is ugyanígy helytállunk majd?

Egyéb írásaink: II. Erzsébet és a Windsorok, Sztálin emlékezete,  A hidegháború gondolatisága, 1848 március 15. három érdekessége, Az ősmagyar törzsek,